FONTOS Tényleg lehet 1 millió forintot keresni a vendéglátásban?

Zöld világ

1500 milliárd forintra lehet pályázni az agráriumban és vidékfejlesztésben

1500 milliárd forintra lehet pályázni az agráriumban és vidékfejlesztésben

Közel háromszor több pénz jut a következő időszakban a magyar mezőgazdaság és vidék fejlesztésére, a támogatási összegek ilyen mértékű emelkedése pedig a korábbinál jóval nagyobb mozgásteret biztosít az agrárvállalkozások számára – mondta a Portfolionak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Hozzátette, a nagy összegű forrás által az agrárium fejlődése dinamizálható lesz, ami különösen fontos az olyan nagy tőkelekötésű ágazatokban, mint az állattenyésztés és a kertészet. A szakemberrel emellett arról is beszélgettünk, hogyan alkalmazkodik az OTP Agrár ehhez a „megerősített” vidékfejlesztési programhoz, mik a várakozásaik, illetve mit látnak, a zöldítés tekintetében milyen kihívások várhatók a következő években.

Lehet akkora sztori a BMW, mint a Tesla? Természetesen!

Lehet akkora sztori a BMW, mint a Tesla? Természetesen!

A BMW piaci kapitalizációja jelenleg 55 milliárd euró, ami alacsonyabb, mint a konszern 60 milliárd eurós tőkéje. Valami nincs ezzel rendben, mondta Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója a Reutersnek, ez olyan, mint ha azt feltételeznénk, hogy a cégnek nincs jövője. Arra a kérdésre, hogy a BMW is lehet-e olyan részvénysztori, mint a Tesla, Zipse azt válaszolta, hogy természetesen lehet, a részvénysztorinak a BMW-ben még nincs vége, nagyszerű jövő elé nézünk, növekedni fogunk, mondta a cégvezér.

Ez lehet a megoldás az emberiség előtt álló legkomolyabb problémákra?

Ez lehet a megoldás az emberiség előtt álló legkomolyabb problémákra?

Nem szívesen mondanál le a vasárnapi húslevesről, de közben azt is szeretnéd, hogy fenntartható és egészséges bolygón éljenek az unokáid? A Boston Consulting Group és a Blue Horizon Corporation frissen megjelent tanulmánya szerint ez a két igény nem feltétlenül fogja ütni egymást a jövőben, 2035-re ugyanis könnyen lehet, hogy kedvenc ételeink többségét állati eredetű hozzávalók helyett alternatív forrásból származó fehérjékkel készíthetjük majd el. Mindez nem csak egészségügyi szempontból lenne pozitív körülmény, de a környezeti biztonság és a fenntarthatóság területén is komoly eredmény lenne.

Véleményt mondott Matolcsy nagy tervéről az EKB - Mégsem lesz 0%-os jegybanki lakáshitel?

Véleményt mondott Matolcsy nagy tervéről az EKB - Mégsem lesz 0%-os jegybanki lakáshitel?

Szeptemberben a piac nagy részét megdöbbentette, amikor Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu-n arról írt, hogy a jegybank közvetlenül adna forrást az új lakások építőinek és vásárlóinak. Az EKB sem hagyta szó nélkül a tervet, amit egyáltalán nem tart jó ötletnek. Sőt, arra kéri a magyar jegybankot, tartózkodjon az ilyen lépésektől.

Bizonyított az új befektetési őrület - Megérte ide tenni a pénzt

Bizonyított az új befektetési őrület - Megérte ide tenni a pénzt

A friss számok szerint az elmúlt öt évben valamivel jobban teljesítettek a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási célokat (ESG) kitűző alapok a társaiknál, különösen a tavalyi, koronavírussal terhelt időszak emelkedett ki. Nem járt tehát hosszú távon rosszabbul az, aki ESG-alapokra váltott, sőt, a költségeken még spórolni is tudott.

Új szintre lépett a zöld háború – A bankokon a világ szeme

Új szintre lépett a zöld háború – A bankokon a világ szeme

Dollármilliárdokkal finanszírozták az elmúlt években a világ legnagyobb bankjai a környezetre káros iparágakban tevékenykedő cégeket, de ebben most változás jöhet. Nemcsak azért, mert egyre több bank vállalja az ilyen jellegű tevékenységek finanszírozásának visszaszorítását, hanem mert Európában jövőre jön a zöld eszköz arány a pénzintézeteknél, ami új eszközt jelenthet a klímaharcban.

A mezőgazdasági területek negyedén ökológiai gazdálkodást valósítana meg 2030-ra az Európai Bizottság

A mezőgazdasági területek negyedén ökológiai gazdálkodást valósítana meg 2030-ra az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság az ökológiai termelés fejlesztésére irányuló cselekvési tervet mutatott be az ökológiai termékek előállításának és fogyasztásának ösztönzésére, továbbá célja, hogy 2030-ra a mezőgazdasági területek 25 százalékán ökológiai gazdálkodás valósuljon meg, továbbá hogy az ökológiai akvakultúra jelentős mértékben növekedjen - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

Magyarországon is beindul a hidrogéntechnológia

Magyarországon is beindul a hidrogéntechnológia

Az Akvamarin pilot projekt keretében a Magyar Földgáztároló Zrt. egy megközelítőleg 2,5 MW összteljesítményű elektrolizáló rendszert és a hozzá tartozó hidrogén gázelőkészítő technológiát tervez létesíteni a Kardoskúti Földalatti Gáztárolónál.

A napenergiára fogad a világ legnagyobb széntermelője

A napenergiára fogad a világ legnagyobb széntermelője

A Coal India, amely a világ legnagyobb szénbányásza, egy közös vállalkozáson keresztül 3 000 megawatt kapacitású napenergiás projektbe kezd bele az állami tulajdonban lévő NLC India céggel. A társaság az elmúlt években számos bányát zárt be, és arra számítanak, hogy a szén bár lassan, de veszíteni fog jelentőségéből a következő évtizedekben.

Milliárdokkal finanszírozzák a bankok a környezetre káros iparágakat

Milliárdokkal finanszírozzák a bankok a környezetre káros iparágakat

Egy szerdán megjelent friss tanulmány szerint a világ 60 legnagyobb kereskedelmi és befektetési bankja összesen 3800 milliárd dollár összegben fektetett fosszilis üzemanyagokba 2016 és 2020 között, ami a jelentés szerint nagyon visszaveti a klímavédelemért folytatott küzdelmet - számol be a hírről a CNBC.

A birodalom visszavág – Meg vannak számolva a Tesla napjai a világ tetején

A birodalom visszavág – Meg vannak számolva a Tesla napjai a világ tetején

El voltunk foglalva a saját problémáinkkal (lásd dízelbotrány, magas költségek, erős szakszervezetek stb.), kicsit hagytuk előre menni a Teslát, de ennek most vége, megcsináljuk a Teslát, csak nagyban. Nagyjából ez az üzenete a Volkswagen múlt heti nagy bejelentésének. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis úgy kellene átalakulni elektromosautó-gyártóvá, hogy közben a belsőégésű portfólióval is kellene valamit kezdeni, mert most még abból jön a pénz, át kell alakítani a belső struktúrákat, le kell építeni a dolgozói létszámot és végső soron az értékesítői hálózat egy részét is, nem lesz könnyű a nagy transzformáció. Elektromos (és később önvezető) autókat gyártó szoftvercég akar lenni a Volkswagen, ehhez már csak a két legfontosabb dolog, a szoftver és a saját akkumulátor hiányzik. Látva a Volkswagen Csoportos autók infotainment rendszereit, beleértve mondjuk a vadonatúj ID.3-as Volkswagenét is, hosszú még az út addig, amíg tech cég lesz a konszernből, de látszik, hogy komolyan gondolják az átalakulást, a UBS és a Deutsche Bank szerint a Teslát lehagyva már jövőre első lehet az elektromosautó-piacon a Volkswagen, a befektetők pedig el is kezdték ezt árazni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.